Rólunk

Rólunk

Egy finom kávéval a kezünkben üldögélni, megállni egy pillanatra és élvezni a kávé illatát sokunk számára a világ legjobb időtöltése közé tartozik. Szinte mindannyian kávéval indítjuk a napot, tartjuk magunkat ébren délután vagy épp kávét kortyolgatva készülünk a közelgő meetingre.  Kisgyermekes anyukaként szinte a kávé tart életben, naponta 3x5 percet pihenek, amikor épp ezt iszom. Azelőtt csak úgy iszogattam, nem igazán figyeltem rá, hogy pontosan milyen kávét iszok, robustát, vagy arabicát, minőségit vagy  tömegpörkölésűt, csak úgy " bedobtam egy kávét". 

A kávéra akkor szoktam rá igazán, amikor kiderült, hogy inzulin rezisztens vagyok. Nagyon édesszájú voltam mindig is, minden nap fogyasztottam  egy kis édességet, és el sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velem, ha erről le kell mondanom. Így az édesség utáni vágyat az elején kávéval pótoltam, igyekeztem ízesíteni, megtalálni a kávéban az élvezetet,a "gyorsan lehörpintés" helyett. Ízesítettem fahéjjal, tejjel, csináltam cappucinot, cafe lattet, amit megszórtam kakaóval, kardamommal vagy fahéjjal. Így próbáltam a kávéra fókuszálni, lassan inni és élvezni az ízeket.

Aztán elkezdtem kóstolgatni, tesztelgetni a különféle kávékat, és annyira megszerettem, annyira élveztem ezt a tevékenységet, hogy tudtam, ez az amivel foglalkozni akarok. A legjobb minőségű, legfinomabb kávékat összegyűjteni és elérhetővé tenni mindenki számára. Kínálatunkat nagy odafigyeléssel állítottuk össze és reméljük, hogy mindenki talál magának kedvére valót. Ha nem kávézol, akkor szétnézhetsz a teák, vagy épp a csokoládék között (most irigyellek, hogy ezt megteheted). Ha kérdésed, vagy kérésed lenne bármivel kapcsolatban, írj nekünk, az  itt található elérhetőségek bármelyikén.

Tehát hajrá, találd meg te is a kedvenc kávédat!

Üdvözlettel,